Megosztás:

Nem javul a német parkoló-kapacitás

2010. november 23.

Németországban meglehetősen szűkös a parkolóhely-kínálat a tehergépjárművek számára. Az ADAC becslése szerint még legalább további 7 ezer parkolóhelyre van szükség, a kormány jövő évi terveiben azonban egyelőre szó sincs bővítésről.

A kormány tavalyi költségvetéséből finanszírozott fejlesztések lassan kifutóban vannak, az új pedig a takarékosság jegyében készült és egyelőre egy szó nincs benne parkolóbővítésről. Több helyen pedig az állapotok már most is kaotikusak, népszerűbb útvonalakon már a pihenőhely bevezető sávjában parkolnak a kamionok, aki pedig még bejut, az oda áll, ahol éppen helyet szorít magának, így a teherautók össze-vissza állnak.

Természetesen ennek következtében a hivatalos vezetési időket is igen nehéz betartani, a felsoroltak pedig mind növelik a balesetveszélyt. Az ADAC sajtóközleményében arra szerette volna felhíni a figyelmet, hogy ha új létesítményeket nem is építenek, legalább a meglévőket nem ártana megfelelő mértékben bővíteni vagy segédeszközökkel, mint például helyfigyelő és jelző rendszerekkel felszerelni.
Vissza

 

Aktuális híreink

Egészségnap Gyöngyösön

2025. június 17.

Gyöngyös is mozgásba lendült az egészségért! Hétvégén városunk adott otthont a Richter Egészségváros rendezvénynek, amely rengeteg érdeklődőt vonzott, nem véletlenül: szűrések, tanácsadás, előadások, közös séta, és minden, ami a testi-lelki jólétünkről szól.    

Bővebben

Flottabővítés a gyógyszeripar szolgálatában

2025. június 13.

A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.

Bővebben

Transport Logistic 2025: a K&V már Münchenben van

2025. június 3.

Ma reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.

Bővebben

Közlekedésbiztonsági nap Cégünknél

2025. május 27.

Hatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta! 

Bővebben

Sikeres ISO-audit a K&V-nél

2025. május 21.

Május 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.  

Bővebben

IRU diplomát kaptak gépkocsivezetőink

2025. május 12.

Büszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.   

Bővebben